(BETELEPÜLÉS A KÖZÉPKORBAN)

“Éppen a 12. század közepén kezdődött egy nagy nyugati német és németalföldi (flandriai) vándorlás Németország keleti területeire. Ennek a telepesmozgalomnak az egyik fő támogatója Oroszlán Henrik szász herceg volt, aki szövetségben állt II. Gézával. Könnyen megmagyarázható, hogy Géza ezt a népességmozgást a saját országa javára is ki akarta használni.

Így kezdődött ebben az időben a német népességnek egy élénk betelepedése, meghatározott jogok biztosításával.

Az erdélyi szászok királyi kiváltságlevele (1224) határozottan kimondta, hogy őket Géza idejében bizonyos szabadságjogok garantálásával hívták be. Azóta folyamatosan növekedett ezeknek a szabad vendégeknek a száma.

Már a 12. század végétől kezdve nagy számú német betelepülővel találkozunk Erdélyben és Felső-Magyarországon.“

(II. ANDRÁS ÉS A NÉMET LOVAGREND)

“II. András volt az, aki 1211-ben Magyarországra hívta a Német Lovagrendet, és a dél-kelet erdélyi Őrvidéket (Burzenland), amely a mai Romániában lakó románok folytonos betörései miatt puszta és lakatlan volt, átengedte nekik. Területük teljes adómentességet élvezett, és csak a királyi joghatóság alá tartozott. Hogy a királyságot megvédjék a románokkal szemben, várakat kellett felépíteniük.

A lovagok valóban sikeres tevékenységet fejtettek ki: visszaverték a románokat, számos várat építettek, és német telepeseket hívtak be. Nemsokára kiterjesztették a területüket a Kárpátokon túlra, a románok és vlachok országába is.

Ez a reményteljes keleti német határőrvidék azonban, a király és a lovagok között kitört viszályok miatt, tönkrement.

A király fegyveres erővel vonult a tartományba, és elűzte a rendet (1225).”

(A TÖRÖK KIŰZÉSE UTÁNI ÁLLAPOTOKRÓL)

“A legelkeserítőbben a töröktől visszafoglalt területek néztek ki Magyarországon.

Hogy elképzeljük, mi lett az egykor virágzó német városokból a Félhold uralma alatt, elég beleolvasni egy Budáról készült leírásba a 17. század elejéről:

„Mindenütt csak szemét és trágya, elpusztult állatok, mocsok. Fent a várban is csak sarat és ürüléket látni.

A házak előtt itt-ott szatócsbódék, lacikonyhák, borbélyboltok, főzés az utcán. A házak egy részének nincs teteje,

a többinek sérült a teteje. Az ablakokat sárral, téglával, szalmával tömték be. Penész, korom és moha csúfítja el

az egykori palotát.”    

A piacon, a kereskedőknél festett kanalakon és más apróságokon kívül szinte semmilyen szükségleti tárgyat nem lehet

kapni. Minden rendkívül drága. A templomok elpusztultak és marhaistállóvá lettek. Sehol egy új tetőzsindelyt nem látni. Nálunk a disznók inkább viselkednek emberi módra, mint az emberek. Az utcákon tetemek hevernek mindenfelé. Az alsóváros szinte lakatlan.”

Pest látványától ugyanez az utazó így kiált fel: „Ó szegény Pest, inkább pestisesnek nevezzünk téged! Nincs itt egy

ép ház sem! Szinte mindent a földdel tettek egyenlővé. Kevesen, lezüllött emberek laknak itt.”

Hogy milyen gyéren lakott lett az ország, azt mutatja az a körülmény, hogy a kalocsai érsekség csak mintegy

tizenkét plébániát számlált.

A földek és a telkek olyan értéktelenné váltak itt, hogy nagy uradalmaknak, amelyeket alacsony áron kínáltak,

nem találtak vevőt, a vásárlások alacsony áron zajlottak le, mert a vevők visszaléptek a vásárlástól, ha egy fillérrel is túlzottnak találták az árat. Johann Georg Harruckern hadiszállító 140 000 guldenért VI. Károlytól megkapta egész Békés megyét, „a termékenység hercegségét”, ahogy egy régebbi történetíró nevezte. Az 1718-ban megszerzett Bánát leginkább mocsaras és bozótos területekből állt, a területről 1723 és 1725 között Eugen herceg utasítására készült térkép ijesztően nagy számú elhagyott és lakatlan települést mutat.   

Ezeket a siralmas állapotokat csak egy újabb kolonizációval, mindenekelőtt németek letelepítésével lehetett orvosolni.”

(A 18. SZÁZADI TELEPESEKRŐL)

“Hogy telepeseket csábítson az országba, az udvari kamara a következő kedvezményeket ígérte nekik:

vám- és útdíjmentesség az utazás alatt, a telkek és házhelyek ingyenes kiutalása az építő- és a tűzifával együtt, teljes adómentességet az első három évben,  és részlegeset a következő három évre, ellátást építőanyagokkal az államkincstári árakon, kereskedelmi jogokat, és a zsidók távoltartását a településektől, felhatalmazást, hogy magukkal hozhatják a lelkipásztoraikat, akiknek illő megélhetéséről azonban a kormányzatnak kellett gondoskodnia, és a plébániák építését a kamarai kincstár számlájára.  Hogy iparosok jöjjenek az országba, akikből jóval nagyobb volt a hiány, a számukra 15 évre terjesztették ki az adómentességet.

…

A telepesek legnagyobb része a német birodalmi tartományokból érkezett. Szülőföldjükként Bajrországot, Frankföldet, a felső-rajnai és frank körzetet, Württemberget, Braisgau-t, az osztrák Vorlande-ot, Lotharingiát, Baden-Durlach-ot, Hessent, Nassaut, Rajna-Pfalzot, a Rajna-vidéket (Rheinprovinz), Wesztfáliát és Braunschweiget nevezhetjük meg. Svábok érkeztek a legtöbben. Birtokunkban vannak olyan újságok 1712-ből és 1713-ból, amelyekből kiderül, hogy akkoriban mintegy 50000 sváb, főleg dunai hajókon Magyarországra jött, akik közül sokan meghaltak ott pestisben, a többiek pedig visszafordultak.

…

Nem érdektelen megtudni, mit kaptak a családok a nekik az államtól kiutalt 500 fl-ért. Ez a pénzösszeg a következőképpen oszlott meg: az útiköltség egy család számára, 4 személyt számításba véve fejenként 4 fl, összesen 16 fl, az élelmiszer az első betakarításig készpénzben 27 fl, terményekben 12 fl 9 kr, az „alvókrajcár” 9 hónapon át 27 fl, összesen 66 fl 9 kr, a ház „átlagos terv alapján” 196 fl, egy pár ló 44 fl, egy pár ökör 50 fl, egy tehén 18 fl, szerszámok és eszközök 91 fl 45 kr, betegségekkel kapcsolatos kiadások 10 fl, az első vetésre, a föld megművelésére, felszerelések szállítására, kenyérgabona őrlésére, és így tobább, átlagosan 16 fl, mindösszesen 507 fl 54 kr.      

Hogy milyen széles körű volt a kormányzat gondoskodása, az kitűnik abból a telepesek számára jóváhagyott

jegyzékből, amely a „kellékeket és a gazdasági eszközöket” tartalmazta.”

(A MAGYAROSÍTÁSRÓL AZ 1800-AS ÉVEK VÉGÉN)

“A magyar államnyelv ismerete Magyarország minden polgárának hasznára lenne, de a magyar kormányzatnak ebben

a tekintetben alkalmazott eszközei túllőttek a célon, rendkívül súlyosak, és nem érik el a céljukat.

Az 1879-es törvény kötelezően bevezette a magyar nyelv elsajátítását a népiskolákban. Egy további rendelet szerint minden tanítót el kell távolítani, akinek tanítványai a 4. évfolyam végére nem tudják jól használni a magyar nyelvet írásban és szóban, így magától értetődően más tárgyakkal csak mellékesként foglalkoztak.Habár a gyerekeknek magyarul kell imádkozniuk, sőt a német beszédet az órákon gyakran veréssel büntették, a gyerekek végül nem tanultak meg magyarul, és szabályosan németül sem.

…

A németség ellen folytatott harcban egy fontos epizódot jelent a német színház üldözése Magyarországon.

A főváros régi német színháza számára 1880-ban megtagadták a lejárt koncesszió megújítását. Ez ellen azonban egy mély és heves harc kezdődött, amely a külföldi német újságokban is erős visszhangot keltett. Még Vilmos császár is magáévá tette az ügyet. Így azután a koncessziót újra kiadták. De 1889-ben a pesti német színház „Isten segítségével” leégett, ahogy egy képviselő mondta a magyar országgyűlés egyik ülésén. Azóta a városi tanács minden kérvényt elutasított, amely egy német színház újbóli létesítésére irányult.