A házasságok előkészítésében legfontosabb szerepe van a susogó asszonynak, a kit a Balaton mellett még köszküpünek és pokolpemétnek is nevezik: a köszküpü rendesen éltesebb asszony, öt küldik a kullogóba, vagyis házasságcsinálóba; ő tudta meg a lánytól, feleségül menne-e ehhéz vagy ahhoz a legényhez, van-e hozzá hajlandósága, ha kellett, ő beszélte rá a lányt a házasságra s ő timporálta (tapogatta) ki a viszonyokat, a szülők hajlamát, áldozatkészségét stb. Ha aztán kiderült, hogy a lánynak már van valakije, következett a leverés vagyis leszólása a legénynek, hogy részeges, verekedő, hogy a szeme mindig be van kámpúva vagyis esve, mert sokat neszel ám ő kegyelme, meg erre is, arra is kacsingat s ilyenkor a köszköpü gúnyosan dalolja:


                            Tisza, Duna domború a partja,

                            Arra mén az, merre kedve tartja.


   A szülői akarattól való függés általános érzése azonban rendesen eredménnyel jutalmazza a pokolpemét kullogását. Ilyenkor aztán megindul a házasságkötés hosszadalmas actiója, mely a szerint, hogy a lány helybéli-e vagy más faluból való-e, kétféle. Ha a leány más faluban él, a legény átmegy egy vasárnap a faluba, megnézi a lányt, kit neki ajánlanak, először a templomban, hogy lássa, hogyan tud öltözködni, aztán otthon a házban, hogy lássa, milyen gazdasszony.  Ez a leánynéző.

A JEGYESSÉG

Az egyezkedést követő vasárnap reggelén a kérők a vőlegénnyel, a kiadók a menyasszonnyal a mesterrel megiratják a hirdetést (ez persze a reformátusoknál elmarad), azzal megjelennek a papnál ki-ki bejelenti a maga felének eljegyzéset; erre a pap a fiatalokat kihallgatja, kikérdezi, azok előtte szeretetet vallanak, hűséget fogadnak; a pap az eljegyzés szentesítéseül kezet fogat velük s végül maga is mindegyikkel kezet szorít.

   Következik a három kihirdetés; abban, hogy ezen a jegyesek megjelennek-e, vagy sem, egyáltalában nincs állandósult szokás; a kihirdetésre néhol a jegyesek elmennek a templomba, másutt nem mennek el, ismét másutt csak a menyasszony nem megy el.

   Ha egyszer a legény a leányt elgyűrüzte, a balatoni magyar azt mondja rá: „elvette”. Ekkor kezdődik a jegyesek boldog korszaka, s a legény hetenkint 2-3-szor meglátogatja mátkáját; ezt úgy mondják a Balaton mellékén, hogy „csókolóba megy”. Mikor a vőlegény először megy csókolóba, rendesen 5-10 frt ajándékot ad a leánynak, a mivel a csókolózás engedélyét váltja meg.

Tihany “vonyói”

A phylloxera a Balaton mellett Bfő-Kajáron jelent meg először 1878-ban s tiz év alatt mindent letarolt. A szomszéd Kenesén 1880-ban észlelik először, de már 1885-ben a r. kath. plébános ezt írja az egyházi anyakönyvbe: „A phylloxeráról már sokat írtam, ez alkalommal befejezhetem erre vonatkozó feljegyzéseimet, Kenesén - a hol, mint tudjuk, 1873-ban a Balaton mellékén a legtöbb (896 k. hold) szőlő volt - nincs többé szőlő”. Vörös-Berényben 1882-ben lépett fel, öt év alatt mindent elpusztított. Paloznakon 1883-ban vették észre először, 1886-ban erősen tört ki, 1887-ben befejezte rombolását. B.-Füreden 1882-ben vették észre, de csak 1886-ban tört ki, 1889-ben volt az utolsó szüret, 1890-ben a termés megtizedelődött. Tihanyban és Aszófőn 1885-ben, Örvényesen 1888-ban lépett föl s 3-5 év alatt mindenütt végzett a szőlőkkel. Ezzel aztán az ú. n. csopaki borterületnek (Kenesétől Akaliig) vége is volt. A badacsonyi borterületen akkor már okszerű szőlőmüvelés volt, a veszedelem a gazdákat nem találta készületlenül, kétségbeesett védekezés indult meg, melynek eredménye, hogy Badacsony a maga világhirű szőleit, bár óriási áldozatokkal, meg tudta menteni. A keszthelyi hegyvidéken a phylloxera Meszes-Györökön lépett fel először 1882-ben s onnan terjedt nyugat felé, 1886-ban Vonyarcz-Vashegyet, 1889-ben Gyenes-Diást tarolván le, noha utóbbi helyen Keszthely, mely gazdasági intézete révén az okszerű szőlőmüvelés másik góczpontja, igen sokat megmentett. Bfő-Kajártól kiindulva a phylloxera azonban nemcsak az északi parton, hanem a déli parton is elterjedt, 1886-ban már Endrédet pusztítja, 1890-ben pedig Kőröshegy felől jöve Szárszóval végzett. Itt aztán úlját állta a somogyi homok. B.-Szt.-György és B.-Berény szőleit még erősen megtámadta, de B.-Keresztúr már okult a tapasztalatokból s azonnal leszállt a homokra s ott csinált magának hegyet homoki telepítéssel, mely rövid idő alatt fényesen bevált.